2012. március 8., csütörtök

ez nem piskóta--- De!


Több neve elhallgatását kérő , de megbízható forrás jelentette, hogy a gyári lágyeleségek egy része, gyakorlatilag cukrászipari melléktermékekre épül. Azt meg mindenki tudja, hogy ezek mi mindent tartalmaznak. Csak el kell olvasni pl.: egy gofri vagy egy Keksz por összetételét.Gondoltam ilyet én is tudok, mínusz az adalékanyagok. Azt szem előtt tartottam, hogy a tojás, mint olyan megkerülhetetlen hozzávaló egy lágyeleség elkészítésénél. Nemrégen a kezembe került egy szakdolgozat, amelyben brojler csirkék fejlődését vizsgálták, főtt tojás etetésének függvényében.Később a kísérlet konklúzióját feltesszük ide az abc oldalára. Előjáróban annyit elárulok, hogy 18000! madár vett részt egy kicsit akarata ellenére a takarmányozási próbatételben.
Tehát a tojás az kell, de a cukor  és egyéb adalékok nem kellenek. Így sütök egy hagyományos recepten alapuló 6 (nem bóti) tojásos piskótát, háromféle (fehér-, graham-, rizs-) lisztből, csipet sóval, szódabikarbónával. Ez az alap ezt nedvesítem a fotó-motázsban látható módon növényi adalékkal vagy semolinával. A Breedmax meg nyugaton (amit majmolok) szintén alap takarmánykiegészítő. Erről Lipták József és Hermann Ottó tapasztalatai alapján értesültem.
De mivel itt alakkanárikról beszélünk és jó néhány változatnál megengedhetetlen a piros szín jelenléte a tollazatban így körültekintően kell kiválasztanunk a nedvesítő összetevőt. Sárgarépa cékla kilőve. Maradnak az alma, zeller és társaik. Itt jön be a képbe a semolina. Ez egy olasz recept, amit Szintén Lipták József barátomtól kaptam meg évekkel ezelőtt. Ő Angelo Fumagalli, olasz carduelis-tenyésztő oldaláról szedte le a receptet.
4 kanál búzadara
1 tojás
2-2 dl víz és tej
A tojás fehérjét elkeveri a víz és tej elegyében. Ezután felforralja, majd belekeveri a grízt, amit puhára főz. Ha már kész a "tejbegríz", elzárja a gázt és gyorsan belekeveri a tojás sárgáját. Ha kb 40 fok alá hűlt,. hozzáad még egy teáskanál mézet. Ha megdermed szeletelhető, én a darabokat a fagyasztóban tartom és mindig előző este a hűtőbe teszem a másnapi adagot, ahol reggelig szépen lassan felenged. A know-how-t később, képekkel illusztrálva feltoljuk ide.
Én évek óta próbáltam megkedveltetni a jószágokkal , de nem hajlottak az olasz módira. Most viszont, amikor elkezdtünk dolgozni olasz tenyésztőtől származó madarakkal, esélyt láttam arra, hátha ezek ismerik a semolinát. Spanyol Razákról lévén szó, a pirosító lágyeleség természetesen szóba sem jöhetett. Így a fenti klipen látható piskótá,t semolinát és a Breedmax-ot kevertem el a  egy robotgép segítségével. Hát nem kellett sokáig kínálgatni. A frissen kelt Spanyol razák szülei hamar nekiestek és etették is a kicsiket. Állagánál fogva elég könnyen pépesítik a madarak, így talán könnyebb a dolguk az etetésnél.
Természetesen, ha valakinek van jól bevált nevelő eleség receptje és úgy gondolja , hogy szívesen megosztaná másokkal, biztosítunk helyet az  abc oldal keretei között.



Források: http://carduelis.xoom.it/e_index.html   Ez Angelo Fumagalli tenyésztői oldala
                http://ljozsef.mindenkilapja.hu/